HUNGARORING ÉLMÉNYVEZETÉS

A Hungaroring versenypálya világviszonylatban is kiemelkedő helyezést ér el a versenypályák között, olyan jól ismert rendezvényeknek biztosít helyszínt, mint a Forma1. A pálya tervezésének gondolata, már 1983-ban elkezdődött, 1985-ben pedig mindössze 8 hónap alatt felépítették a pályát Budapesthez közeli Mogyoródon. Az első Forma1-es versenyt már a rendszerváltás előtt megrendezték a pályán, így 1986-ban már magyar nézők is szemlélhették a hihitetlen tempókat diktáló forma autó versenyzők száguldását a pályán, akik számtalan alkalommal akár a 380 km/h órás sebességet is elérik, a jelenlegi sebesség pályacsúcs 417 km/h volt A pálya megépítése óta kétszer történt rajta átalakítás, valamint folyamatos infrastukturális változásokon esett át, amivel minden évben nézők  ezreit vonzza Magyarországra.

Az év egyéb napjain számtalan autós és motoros nyíltnap, valamint kisebb autós versenyek helyszíneként funkciónál a pálya, továbbá található a területén gokart pálya is. A Drx Sport szervezésében Magyarországon egyedülállóként szervezünk sport-és luxus autó élményvezetési napokat a Hungaroringen. Rendezvényeink alkalmával lehetőséget adunk olyan jól ismert autók vezetésére, mint a Ferrari 458 Italia vagy Dodge Hellcat, Formula Renault kétüléses versenyautó vagy Lamborgini Huracan. Vásárold meg álmaid autójának vezetését, most a Hungaroringen, akár ajándékba, utalvánnyal!

Mind a(z) 36 találat megjelenítve

TOP